Irány: Thyra

 

 

 

 

Izgalommal készültünk a programra. Fárasztó és élményekben gazdag napnak  ígérkezik. Eszembe jut egy hajó-utazás néhány éve itt Görögországban.  Megérkeztünk a kikötőbe. Nagy volt a kikötő. A hajónk a túlsó felébe volt. Taxival negyedórás út után érkeztünk csak oda. Ott a kikötő kapuján bejutva az összes csomagunkkal még vagy egy kilométer gyaloglás után jutottunk a hajónkhoz. Ezen gondolkoztam, mikor megérkezett az autóbuszunk a kapunk elé. Félig már tele volt. Néhány környező kisvárosban felvettünk utasokat, akik szintén jelentkeztek az útra, majd megérkeztünk a kikötőbe. Közben kivilágosodott. Kellemes meglepetés volt, hogy a buszunk a hajó mellett állt meg. Néhány lépés után már a hajó lépcsőjén voltunk. Csomagunk is csekély, Minden jól indul. Az egyenként érkező utasokat a hajókapitány üdvözli. Angolul. Párom felvilágosítja: magyarul jó reggelt. A kapitány ezen túl jó reggelt-tel köszön. Utánunk még vagy 40 magyar utas jön a hajóra. Az üdvözlés mosolyt vált ki rajtuk. Minden érkezőt lefényképeznek. Mondom a párocskámnak, erre a vízi hullák azonosításához van szükség, ha netalántán baleset érné a hajónkat. Reggeli-kártyát kapunk felszálláskor, és nemsokára az étteremben vagyunk. Félig-meddig svéd asztalos a reggeli. Tálcával járunk körbe, rámutatunk, mi kellene a pultról, és öt-hat szorgos szakácsféle tálcánkra teszi a kívánt ételt. Előre kioktattak az útitársak: Ha keveset tettek a tálcánkra tartsuk tovább, míg csak nem elég. Húsok, saláták, gyümölcsök, italok, köretek, és ismeretlen ételek szépen megterített asztalhoz ültettek. Jól bereggeliztünk, hogy késő délutánig ne keljen élelemmel foglalkoznunk. Párás reggel elhagyjuk a kikötőt. A velencei uralom alatt a móló tövében épült erőd kopott oroszán domborművével elmarad. Iraklion egyre kisebb. Lassan eltakarja a reggeli pára. Megkerüljük a Dia szigetet, majd egy kicsi sziget mellett hajózunk el. Mindkettőt jól látjuk az „otthoni” tengerpartunktól, ezután irány a nyílt tenger. Fedélközben telepszünk le. A Nap átölel langyos sugaraival. A csillámló hullámokon ezernyi tükör szórja felénk a Nap sugarát. Mondogatom magamba: hajón utazni boldogság. Mindig is vonzódtam a hajók, és a tenger után. Az örömmámorban azt vesszük észre, hogy elviselhetetlen a forróság. Fél óra sem telik bele, hő-katlanban érezzük magunkat. Gyorsan áttelepülünk az árnyékos oldalra. Ismerkedünk a hajóval. Megkapó látvány a hajó orrában, ahogy ráfut a sima vízre. A keltett hullámok robaja csak hátrább hallatszik. Itt elől olyan az érzés, mintha a víz felett rohannánk lebegve. Az első fedélzeten nap-ágyon pirítják magukat az emberek. A 30-40 napguru fel sem fogja, hogy ez veszélyes is lehet. A kényesebbje a klímatizált szalonokban, díványra dűlve „lopja a napot”. Hát ezt otthon is megtehetnék. A hajó tatján majális hangulat van. Fürdőruhára vetkőzött utazók italok társaságában verik a „blattot”. Karos székbe telepedünk az árnyékos oldalon. Másfél órája egy a mienkhez hasonló hajó versenyez velünk. Sebességünk, irányunk azonos. Tartja rendületlenül a kb. 500 méter távolságot. Le kell fényképezni! A sok látnivaló mellett szinte el is felejtkezünk a fényképezésről, pedig milyen jó a hosszú téli estéken velük visszaidézni a nyári élményeket. A hajó hangszórói időnként több nyelven, de mindig magyarul is tájékoztatnak. Amint később megtudjuk a hajótársaság saját magyarul beszélő kísérőt alkalmaz, akitől minden fontosabb dolgot megtudunk. Velünk utazik az utazási irodánk hivatalos kísérője is. Vele csaknem minden nap találkozunk, jól ismerjük. Nagyon figyelmes barátságos lány. Időnként az ő hangját is halljuk a hangszórón. Főleg a szigeti programmal kapcsolatban. Dél felé az egyik szalonban részletes ismertetőt tart. Történelmi és mitológiai ismeretekkel egészül ki tudásunk, ami felfokozza kíváncsiságunkat. Előre tekintgetünk az elveszett Atlantisz felé. Apró szigetek tűnnek fel. Egyszer csak szinte váratlanul, hatalmas hófehér mészkőfal emelkedik ki a tengerből. Meredek, magas és hosszú. Már régen próbálja a kormány „privatizálni”, de senkinek sem kell. Ahogy mellé érünk, szélesen kitárul a hőn vágyott látvány. Körbe látni a meredek szikla szirtet, már ami a katasztrófa után megmaradt. Gondolatom mindig a négy és félezer évvel ez elötti eseményeken állapodik meg. Szerencsétlen lakósokon nem segítettek az istenek. Kikötőben több hasonló nagy hajó. A miénkből nagy kamionok gördülnek ki a partra. Mi is kiosonunk. Tolongás nincs, széles a kijárat, Pár lépésre autóbuszok sora vár. A miénk a 15-ös. Klímatizált, mint amilyennel reggel utaztunk. Rohannak az események. Nincs időm a hajónkról egy búcsú képet készíteni, de a kikötőről sem, pedig karcsú vitorlások és utasszállító hajók sorakoznak itt. Csodálatos látvány. Autóbuszunk már is neki vág a meredek végtelen szerpentinnek. Haladunk vagy száz métert, a merőleges szikla oldal barna, majd sárga, fekete, vörös, szürke stb. Az egymásra rakódott vulkáni rétegek évmilliók évgyűrűi. A szigeti élmények, már más mese. Itt abbahagyom.