A tenger zenéje

Nincs jobb az édes tétlenségnél a tengerparton. A gyönyört a tenger zenéje szolgáltatja. A folyamatos mormolás elűzi a gondolatokat. A látvány is fontos, de az igazán megkapó a hullámok hangja. Az érkező hullám először felcsúcsosodik. Tarajos lesz. A visszaeső taraj csörömpölve hull alá a vízbe. Eléri a hullám a partot. Csörögve keres utat a parti homokbuckák között, miközben összemossa a lábnyomokat, gyermekek-építette homokvárat. Zörögve cipeli tovább a már kimosott liánokat. Mikor elfáradt, pillanatra megállapodik, majd zúgva szalad vissza a mélységek felé, hogy találkozzon a következő, fiatalabb testvérével. Mi ez, ha nem muzsika? Mi az, hogy muzsika? Sztereó zene. Az első éles hang baloldalról hallatszik. Fut végig a parton, elém érkezik, majd rohanva jobbra távozik. Részemre megkapó ebben a folytonosság. Könnyen ejtjük ki azt, hogy örökké. Ezt mondja a szerelmes párjának. Mennyi is ez az örökké, legjobb esetben? Mondjunk ennél nagyobbat: A szerelem örök. És amikor még nem is élt az ember? Örök az élet. És amikor még nem volt élet a földön? A tenger már akkor is hullámzott. Ezt több milliárd éve soha sem hagyta abba. Ha gondolkodnék, eszem talán azon járna, hogy a lábam ujját elérő hullám előzője, három másodperce csörgött itt. Az azt megelőző: hat másodperce. A múltba így lépegethetnék vissza: honfoglalás, Cézár megölése, Leonidász hőstette, Mínosz király ítéletei az alabástrom trónján. Még egy pár millió hullám: bronzkor, rézkor, tűz felfedezése. Hová vezet ez a legbiztosabban működő időóra? Dinoszauruszok, az állatvilágot megelőző páfrányok világa, tengeri moszatok, vagy amikor a szárazföld még teljesen kopár volt, az első élő egysejtű organizmusok. Lábam előtt ketyeg a soha el nem romló szerkezet. A réveteg szédület drága párom szavára szertefoszlik: „Megéheztem. Jó lenne már hazamenni, te nem vagy éhes?”. Az igazság az, hogy én a parton éhen is halhattam volna. Haza felé bandukolva most is az Analipsi tengerpart hatása alatt vagyok. Nyugodt vagyok a tenger felől: nem kell vigyáznom rá. Nem áll meg. Holnap reggel újból köszönt a hullámzó tengerpart. Tudom, hogy nem hagyja abba.

A Fortisszimó

A "lemez" soha sem jár le.

Analipszi 2000. H. I.

Visszalépés: a jelen lap tetjére
Visszalépés: a menühöz
Visszalépés: a főoldalra