Ismerkedés a szigettel.

 

 

 

 

 

A fogyó hold alakú sziget, még így csonkán is elég nagy.  Az ismerkedéshez jól jön az autóbusz. Lenyűgöző a táj. Mélyen alattunk van a tenger. A falvak fehér kockaházakból állnak, ezek egymás hegyén-hátán helyezkednek el, közöttük kacskaringós szűk, néhol lépcsőbe átcsapó sikátorok szolgálnak közlekedési út gyanánt. Ezeken csak gyalog, vagy szamárháton lehet közlekedni. Igazi középkor. Megállunk Pyrgosban. A szó a tűz fogalommal van kapcsolatban. Eléggé eldugott a sziget belsejében. A középkorban a kalózokat rettegte minden ilyen kis város. Megtámadták, általában minden élőt megöltek, kifosztották, majd felgyújtották. Az újabb kalózcsapat elkerülte a füstölgő romokat, mondván, nincs ott már mit keresni. Az ötletes pyrgosziak, -ha kalózok kötöttek ki-, nagy tüzet raktak a kis falu határában. A kalózok meg sem kísérelték a hegy megmászását, mondván: nincs ott már mit keresni. Egy másik csapat már úgyis mindent elvitt. A dombtetőn a házak egymást érik. Olyan mintha óriás fehér kockacukorral szórták volna be. Nagyon sok a fehér, kék kupolás kis kápolna. Ennek az az oka, hogy a török uralom alatt tilos volt a városnak templomot fenntartani. Ha volt is ilyen azt azonnal mecsetté alakították. Magánember viszont építhetett templomot. Minden családnak meg volt a saját kis temploma. A szigeten gyakorlatilag nincs víz. Házépítést csak úgy engedélyeznek, ha a ház alá tekintélyes méretű sziszternát ásnak.  A vizet hajón szállítják nagy lajt-kamionokban Krétáról. A kevés víz miatt elég gyatra a növényzet. Csak a szőlő terem meg, de az vígan, nagy mennyiségben. Nagyon híres a boruk. Szereti a vulkánikus talajt, és napsugár is van bőven. A fentiek ismeretében aztán érthető az a szantorini-i szállóige, hogy:

A szigeten több a szamár, mint az ember, több a bor, mint a víz és több a templom, mint a ház. 

A következő állomásunk: Oia. A sarló legészakibb pontján fekszik. Körbe látszik a tenger.  A szirt szélén őrtorony, vagy inkább kilátótorony. A környékről állítólag nagyon szép a naplemente ezért itt a szoba árak jelentősebben magasabbak, mint a sziget többi részén. Egyes kiránduló buszok programjukat úgy időzítik, hogy a naplemente itt érje a turistákat. Szunion jut eszembe, ahol az Attikai félsziget legkeletibb pontján, a Poszeidon templom romnál naplemente előtt több tucat túrista-autóbusz jelenik meg, hogy megcsodálhassák a „borszínű tengert” amit az ókori görög klasszikusok olyan szépen megénekeltek. A szikla perem szélén a velencei időkben erős vár épült. Körbe közel 90 fokos természetes sziklafal védte. Félkörben a tenger határolta, másik oldalán egy egyszemélyes feljáró tette lehetetlenné, hogy sereggel megtámadják. Nem is foglalták el soha, végül is a természet győzte le. A sziklakúp fele a tengerbe csúszott. Nem is foglalkoztak vele többet. A pokol erőinek jelenléte valóság. Erre mindenkinek kell számítani. 44 évvel ezelőtt a város földrengés áldozata lett. 80%-ban megsemmisült. ENSZ támogatással építették ujjá azzal a feltétellel, hogy a korábbi alapokon kellett építeni, a korábbi stílust kell megőrizni. A szigeten sok szeizmográfiai állomás üzemel. Őrzik a lakóságot, és a sokkal több turistát a váratlan természeti eseményektől. Az állomásoknak sok munkájuk van. Az évente regisztrált kisebb földmozgások száma meghaladja a 365-öt. Itt említem, hogy 72 évvel ezelőtt az öböl közepén új vulkáni kúp keletkezett. A kíváncsi turistát motorcsónakkal elviszik oda. Kedvére fortyogó forró kénes iszapfürdőt vehet ott, ha elviseli a folytogató gázokat. Az öbölben van olyan hely, ahol a tengervíz hőfoka 35 celziusz. A sziget közelmúltjának történelme is tele van vulkánikus eseményekkel (nagyobb földrengések, vulkáni kúpok kiemelkedése, kisebb szigetek elmerülése stb.). A következő város Thira. Ez a sziget "fővárosa". Átvitt értelemben „tengerparti„ város. 300 méter magas sziklafalra öntött kockacukor domb. A kockacukor-házak között sikátorok, néha lépcsőbe folytatódnak. Rengeteg kis elárusító hely. Hangzavar a sok turistától. Az antik hangulat elszáll a látogatóból, pedig a multat kutató turista is megtalálja az őt érdeklő látnivalókat. Sok itt is a templom. Legtöbb a bizánci befolyást mutató görögkeleti stílusú, de – talán a legszebb a fő helyen helyet foglaló nyugati bazilika a szikladomb tetején a (korábbi) velencei befolyást mutatja. A lakóság felekezeti megoszlása mindmáig fennmaradt. A városnak nincs kikötője. Az előtte tátongó mélységben ott csillog a tenger, de a nagy hajók távolban horgonyoznak. Kis bárkák viszik oda az utazókat, számos fordulóval, de előbb le kell ereszkedni a meredek szerpentinen, rengeteg lépcsőn keresztül. Működik kötélpálya is. Meredeksége 60 és 90 fok között van. Megnyugtattak, hogy nem Zorba készítette, így ezt választottuk. Lehet lejutni szamárháton is, de a vezetőnk figyelmeztetett, hogy a szamaragolósokat a vacsoránál az étterem külön sarkába ültetik. Hamar megtaláljuk a saját bárkánkat és szomorkodunk, hogy búcsúzni kell a szigettől.