EGY ASSZONY MEG A LÁNYA
Készülődünk az első reggelihez. 8 órától 10-ig kell
lemennünk az étkezőbe.
Most 9 van. Lemegyünk. Gondolom se nem korán, se nem
késő. Nagy márvánnyal burkolt padlózatú terem. Oldalt büffé-pult magyar
személyzettel. Elöl végig üvegfal. Ajtók szélesen kinyitva. A ragyogó napsugár
a szélső asztalokat bearanyozza. Az épületen kívül napsugárban fürdő leander és
hibiszkusz bokrok integetnek. Jó hangulatban ültünk reggelinkhez. Pár perccel
később a szomszéd asztalt egy nő és egy leány foglalta el. Köszöntek. Oda
sandítottunk kiváncsiságból. Németül beszéltek. Útlevelük is német volt. A
rejtélyek hamarosan megoldódtak. A nő 23 éve Magyarországon él. Egy német
vállalatnál dolgozik Budapesten. Leánya 17 éves. Már itt született. Kicsit csenevészke.
Én 14 évesnek saccoltam volna. Németül csak azért beszélnek, hogy a gyermek
gyakorolja a német nyelvet. A közös étkezéseken és a két nap múlva esedékes
ismerkedési esten jó beszélgető partnernek bizonyultak. Csak egy hétre jöttek,
így a programokon előttünk vettek részt (mi ráértünk azokat a következő hétre
hagyni). Ezáltal részletes tájékoztatást kaphattunk a tudni-valókról pl.
knosszoszi kirándulás, Santorini hajóút.
Mikor elbúcsúztunk, és szálltak fel az autóbuszra úrrá lett szívemen a
bűnös, eléggé el nem ítélhető, gonosz káröröm: Nektek mennetek kel, de mi még
egy hetet maradhatunk. Párocskámmal összenéztünk. Egyszerre jutott eszünkbe az
elmúlt évi kanári-szigeti nyaralás, ahol ugyan ez történt, hogy ágyból néztük
kárörömmel az egy hét után távozó „egyhetes” nyaralókat.
Panziónk látképe