Apám
Apám egyszerű ember volt. Tiszteletlenül azt is
mondhatnám: iskolázatlan. Sok-sok elvégzett iskolám után a legértékesebbet
mégis tőle tanultam. Segédmunkás volt, szakmája: kárpitos és fényező. A
hivatalos papírokon így szerepelt. Iskolában a tanítóm faggatott: mi az hogy ez
is az is? Döntsem el. Édesapám megmagyarázta: Az ő szakmája tulajdonképpen
kocsigyártó, de ezt a szakmát ma már nem igen ismerik. Ez magába foglalta a
kárpitos, fényező, asztalos, bognár szakmákat. El kellett tudni készíteni egy bármilyen
lovas kocsit. Hintót, szekeret stb. Ő valóban vagy a fényező szakmában, vagy a
kárpitos szakmában dolgozott. Ahol épen munka adódott a részére. 30-as években
építő vállalkozónál dolgozott. Ablakokat ajtókat festette, de télen állt az
építőipar, munka nélkül volt. Közhivatalnál munkát nem kapott. 1918-ban
kommunista volt és ezért feketelistára tették. 1940-töl kapott csak állandó
állást a HANGYA Szövetkezet Autóüzemében. Itt kárpitosmunkát végzett. Már
gyermekkoromban felnéztem rá. Csacska kérdéseimre türelemmel válaszolgatott.
Hét éves voltam. Cigaretta dobozra írtam magamnak: a levegő oxigénből és
nitrogénből áll, a víz viszont oxigénből és hidrogénből. Ha összekeverem, ne
kelljen újból megkérdezni. Miért volt ez nekem akkor olyan fontos? Talán azért
is mert apám mondta. Életem további szakaszában egy Istenné vált előttem. Nem a
tudásával, hanem eredeti életfilozófiájával. Mondásai olyan súlyos igazságokat
takartak, én bátran Július Cézár mondásai mellé állítanám.
Mikor barátaival beszélgetett, csüngtem minden
szaván. Tudod mit mondott a hátad mögött a Tamássy Sanyi? Nem és nem is
érdekel. Ha ezekre a mószerolásokra oda figyelnék, spicliket nevelnék magam
köré. Ha akarja elmondja nekem is, és reagálok rá. Ha nem akarja, vagy mást
mond nekem, önmagát minősítette. Nem pazarolok időt ilyen emberre. -- Én
elmúltam 70, mennyi kellemetlen ügytől mentettem magam ez idő óta. Egy-egy eset
során munkatársaimnak elmondtam: Hátam mögött bármi rágalmat el lehet mondani
rólam. Rosszat, jót, Igazat, hamisat. Nem fogok érte soha neheztelni. Arra
vigyázzatok, a szemembe mit mondotok, mert ennek súlya van.
Ha Édesapámnak valaki azt mondta, ezekről a
dolgokról ne beszélj XY előtt, azt midig visszautasította. Engem sohase
kényszerítsetek arra, hogy hazudjak. Ha rákérdeznek, és én csak habogok, Semmi
olyan hír nem érdekel, amit bárkinek nem lehet elmondani. nem érdekel amivel
ilyen megkötöttségek vannak. A tisztességem többet ér.
Édesapámat nem láttam haragosnak, legalább is így
emlékszem rá. Szigorúnak sem. Talán ezért alakult ki bennem az a benyomás, a
haragos ember mindig nevetséges, a szigorú meg egyenesen bohóc. Munkahelyemen,
családban, barátok-idegenek sem tudtak megharagítani. Nem mondom, hogy nem
kerültem sokszor kényes helyzetbe, de mindig indulat nélkül cselekedtem. Ezt a
hozzáállást apámnak köszönhetem, ami vidáman kisegített minden nehéz
helyzetből. Azt is mondták: kötél
idegem van, pedig azt csak én tudtam: meg sem feszültek az idegeim. Azt is
mondták: a legnagyobb gorombaság, amit tőlem halottak: „A fene egye meg”.
(Ettől függetlenül sokszor kellett dolgozót elbocsátanom, fizetés csökkentenem,
prémiumot megvonnom, de az illető abban sohase reménykedhetett, hogy
indulatomban cselekedtem, és lehiggadva visszavonom a büntetést.
Apám mondta: ajándékért hálát sohase várj, mert
akkor az már nem is ajándék. Ennek a tézisnek köszönhetem, hogy hálátlan
emberrel nem találkoztam, emberekben sohasem csalódtam.
Tiszteltem apám következetességét. Tiltott az
italtól, ha vezetek. Délután nálam volt Édesanyámmal. Főleg unokája vonzotta
oda. Szokás volt, hogy este kocsival hazaviszem őket. Akkor már nagyon beteg
volt, nehezére esett minden. Véletlenül az asztalon kitöltött pohárhoz nyúltam,
a fél pohár után kaptam észbe. Nem engedte, hogy hazavigyem kocsival. Járt a
motor, fájó szívvel néztem, ahogy Édesanyámmal egymásra támaszkodva döcögnek
keresztül a parkon. Nem laktak távol, de keresztbe nem volt közlekedési eszköz,
Pestlőrincről Kispestre nagyrészt gyalog kellett menni. Nem tudtam, hogy
Apámnak már nincs sok hátra. Belül feljajdul a szívem ma is, ha erre az esetre
gondolok.
Apám ki nem mondott filozófiája és életszemlélete
elkísért egy életen át. Megkímélt a stressztől, csalódásoktól
kétségbeesésektől. Boldog volt az életem (a boldogságot hétköznapi értelemben
véve). Ezt a filozófiát Seneca és Nitsche fölé helyezem. Véleményemen az sem
változtat, hogy időközben felsőfokú képesítést szereztem filozófiából.
Bpest. 2001.11.24. Horváth Imre
